Anekdota Pézsa Tiborról:

„Ki az, aki unja?”

A tokiói olimpiai győzelme után  újra edzeni kezdett mesterével, Szűts Jánossal. Mestere, oda állt elé és csak ennyit mondott:

„- Semmi baj nincs Tibor, most már hogy olimpiai bajnok lettél, ráérsz megtanulni vívni!”

S bizony, több mint egy órán keresztül a fejvágást ismételtette tanítványával. Monoton másfélórás ismétlés után, Pézsa levette sisakját és odalépett mesteréhez:

„- Maistro, nem lehetne, most már valami mást is csinálni, mert nagyon unom.”

Szűts János mester ránézett és mosolygó szemekkel csak ennyit válaszolt:

„- Ha kettőnk közül valaki unja, az én vagyok.”

„Tusőr”

” A lényege a dolognak az az, hogy nem csak azokról lesz a jó vívómester, teszem azt, aki olimpiai bajnok volt, meg világbajnok volt, mert azokból lettek a világhírű mesterek, akik nem voltak olimpiai bajnokok, nem voltak világbajnokok..

Igen ám, de ezek igen nagy tusőrök voltak. Az azt jelenti, hogy amikor mondjuk egy edzés után leálltak vívni egy pár tust a tanítvány a mesterrel, és akkor általában a mester hülyére verte a tanítványt.

És aztán volt nekünk egy híres olimpiai bajnokunk, a Gerevich Aladár. Ott van a fotón, a Szűts Jánossal (mosolyog). És én egyszer Tatán kérdeztem a Gerevichet, hogy:

– Aladár! Hát hogy van az, hogy ezek a nagyszerű mesterek, egyik sem volt olimpiai bajnok meg világbajnok?

Hát azt mondja, ez nem azt jelenti, hogy ezek nem tudnak ám találatot adni. Igen kiváló tusőrök. Például a Szűts Jánosnak olyan furcsa hasvágása volt, hogy azt soha nem tudtam kivédeni. Mondja ezt, egy nyolcszoros olimpikon.

Na, most csak úgy hozzávetőlegesen elmondom, hogy én ezt a Gerevichet délutánonként, ha kétszer megvágtam, örültem nagyon. És Ő mondja azt, hogy a Szűts Jánosnak olyan különleges volt az a hasvágása, hogy azt nem tudta soha kivédeni.

De nálunk is előfordult sokszor, fölálltunk az iskola végén vívni. Egy tus, de csak a kéz, de csak a kéz volt találati felület. (Pézsa mester a könyökétől a csuklójáig mutatja a találati felületet). És akkor ott álltunk. Akkor én nem mertem vágni, mert tudtam, hogy kivédi a János. Akkor így csinált hogy: (egyből vágott kézre alulról és nyújtja a kezét)…és elment. Kész. Ott vágott, ahol nem vártam.

Na, most 1 tusra vívni, más 15 tusra vívni. Na most így kezet vágni csak az tud például, aki tudja a kardot fogni. Hát így ezt a vágást szinte nem is érzik (demonstrálja). Nem is érzed. nem? És ez olyan gyors. Ugye? Ezt csak az tudja, aki jól fogja a kardot.

Na, de most túl megyek. Hát ilyen messziről is lehet ám így vágni a kezet. (Hátrébb lép 2 lépést, majd egy nagyot lép előre és megcsinálja újra a vágást alkarra, alulról.) Mosolyogva mondja: ilyen messziről is lehet vágni. Hát erre kell megtanítani a tanítványt. Na, szóval ennyit a mesterekről. Nagyon nagy tusőrök voltak és oda vágtak a karddal, ahová akartak.”